Háda György: Becsábít a naponta eső ár

Becsábít a naponta eső ár

 

Voltaképpen még most se nagyon hiszi, márpedig megcáfolhatatlan tény: az általuk forgalmazott ruhaféléket szívesen hordja a tehetősebb, de a legszegényebb magyar is – legfeljebb az utóbbi nem pénzért jut hozzá, hanem ajándékként. Minőségi áru mind, nem szokás kidobni, évekig kényelmes viselet.

Igaz, arra is rá lehet unni. Pláne, ha az ember zsebe nem kong az ürességtől, s akár havonta lecserélheti a ruhatárát, mint mondjuk Angliában. Ma már ugyan a szigetországban sem fenékig tejfel az élet, de még mindig jóval magasabbak a keresetek, mint itthon, Kelet-Európában.

Ráadásul az üzletek is sokkal rugalmasabbak, mint mifelénk, ott a szezonvégi leértékelések nem 10–20, hanem 70–80 százalékosak, és az emberek élnek is a lehetőséggel. Igen ám, de az új ruhának kell a hely, a régit felajánlják hát többek között a karitatív szervezeteknek. Azok pedig szakemberek közreműködésével összegyűjtik, aztán eladják – többek között a Háda cégnek –, az így befolyt pénzeket pedig különféle jótékonysági célokra fordítják.

Természetesen a magyar cég is kicsiben kezdte. Egészen kicsiben, egy fél teherautónyi ruhaneművel. Ezt már a cégalapító, Háda György meséli a tiszakanyári polgármesteri hivatal egyik aprócska szobájában, ahonnan a község életét is irányítja. A legutóbbi voksoláson ugyanis ő lett a polgármester, de szigorúan társadalmi munkában végzi, merthogy „tartozom ennyivel a falunak”.

Debrecenben járt középiskolába, a híres Mechwart András Technikumba, az érettségi után pedig hazatért Szabolcsba, a szülőfalu melletti Kisvárda vasipari szövetkezetében helyezkedett el. Szerencsés munkakörben, mert járhatta az országot. Így érkezett el 1990, a rendszerváltás. Nyilvánvaló lett előtte, hogy a nagy társadalmi változások érintik majd a gazdasági szektort is, ami egyenlő lesz az egyéni egzisztenciák elbizonytalanodásával. Megpróbált hát saját lábra állni.

– Megszerveztünk egy kisebb építőbrigádot, s miután láttuk, hogy a Balaton környékén viszonylag kevés a munkáskéz és sok a munka, ott vállaltunk épületfelújításokat – meséli. – Hévíz, Keszthely, Siófok környékén dolgoztunk. Így ismerkedtem meg egy zalaegerszegi történésszel, aki keresetkiegészítésként használtruha- kereskedéssel is foglalkozott. Rábeszélt, hogy próbáljam meg én is. Igen ám, de nem volt pénzem; végül egy félkamionnyi árut bizományba elhoztam és belevágtam. A keresztfiam épp akkor végzett a főiskolán. Elkezdtük ketten, aztán bekapcsolódott a munkába a következő évben diplomázó másik keresztfiam is, s végül a lányom is csatlakozott a céghez. Ma is családi vállalkozás a mienk, a menedzsment és a tulajdonosi kör ugyanaz.

Boltjuk persze nem volt, de még csak raktáruk sem – igaz, egy félkamionnyi ruhán akkor még viszonylag gyorsan túl lehetett adni. Járták a környező falvakat, és a kultúrházak előtt megnyitották a börzét. Holland ruhákkal kezdtek, de aztán kipróbáltak egy angol szállítmányt, s azoknál maradtak. Háda György mellett a nagymama, a feleség és a kislány szortírozott, készítette elő a darabokat a másnapi vásározáshoz. Később azért már raktárt kellett bérelniük, s bevezettek egy újítást is. Szakítottak a téesz-melléküzemágak megszokott bálás ruháival, az Angliából behozott ruhát három kategóriába sorolták.

A prémium kategóriába tartozott a darabáras áru, a középsőbe a kilóra mért ruha, a harmadikba pedig az úgynevezett eső áras termék. Ha ennek kilóját hétfőn mondjuk 1490 forintért adták, kedden már 1190-ért, szerdán 890-ért, pénteken pedig már csak 190-ért. Egy hét után pedig teljes árucsere.

Így telt el az első öt év, anyagilag szépen megerősödtek. Kiderült, hogy kicsi nekik a megye, terjeszkedni akartak. Mint oly sok magyar vállalkozás, ők is a fővárost vették célba, de nagyon hamar rá kellett döbbenniük, hogy oda ők még kicsik. Rendkívül drágák a bérleti díjak, amit nagyon nehéz lett volna előteremteni.

De ott volt Győr, ahol szintén van fizetőképes kereslet, s olcsóbbak a bérleti díjak. És ott van Tatabánya meg a többi város… végig az autópályák mentén. Úgy tűnt, a fejlődés, a terjeszkedés megállíthatatlan. Már Budapesten, a Rákóczi úton is lett üzletük, sőt nemsokára négy másik pesti helyszínen nyitottak boltot. De aztán beütött a krach, jött 2008, a gazdasági válság. Újból bebizonyosodott, ha apad az erszény, az emberek a ruházkodáson spórolnak a legtöbbet.

Az ő forgalmuk is visszaesett. De érdekes módon nem a prémium kategóriás ruhákból adták el a legkevesebbet, hanem a legolcsóbbakból.

– A válság alaposan kirostálta a használt ruhákban utazók mezőnyét. Szerencsére mi már akkorra rendesen megkapaszkodtunk a piacon, s talpon maradtunk. Igaz, rengeteget költöttünk a marketingre, de ez nem lett volna elég, ha nincsen remek szakembergárdánk. Most jött be igazán az üzleti filozófiánk: a dolgozókat meg kell fizetni, s akkor elvárhatjuk tőlük a lojalitást. Hál’ istennek, a válságnak már vége, s elmondhatjuk, nagyon komoly helyeken vagyunk jelen. Országszerte harmincnégy plázában működik üzletünk, ezek nagy része fővárosi. A kereskedelmi forgalmunknak is nagyjából fele Pesten bonyolódik. Mostanában érezzük azt, hogy a csúcs közelébe értünk. De egy pillanatig sem szabad elbíznunk magunkat, mert a vevő azonnal büntet. S igaza is van, hiszen ő fizet.

A cég tavaly ünnepelte húszéves fennállását. Rengeteg minden szóba került, legtöbbször persze a munka, de a futball meg a zene is – ezek ugyanis Háda György nagy szerelmei.

A helyi futballcsapat pár éve még az NB III-ban is játszott, de azt már a Háda Kft. támogatása mellett sem bírta el a falu. Most a megyei I-ben rúgják a bőrt a fiúk, ami nagy szó egy 1700 lelkes településtől. Háda György nélkül meccset évekig nem kezdhettek el, de az igazat megvallva, az unokák kedvéért mostanában egy kicsit hátrébb szorult a foci. A zene viszont nem. Ha nagyon fáradt, esténként levonul a családi ház alagsorába, és előveszi a gitárját, aztán belecsap a hurokba. Legszívesebben az ifjúkor, a legendás hatvanas- hetvenes évek zenéjét hallgatja, játssza.

Cikk: http://szabadfold.hu/aktualis/becsabit_a_naponta_eso_ar